MTK II.: FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM. A dabasi kirándulás lesz a kakukktojás
Elégedettek lehetnek a Hungária körúton, ugyanis az NB II, Keleti csoportban szereplő MTK II. az igencsak előkelő ötödik helyen végzett az ősszel. Magától értetődő, hogy a Cseh András által edzett legénység minimum meg akarja ismételni az első félévet. Éppen ezért három másod-, és négy harmadosztályú társulattal mérik össze erejüket Kornis Attiláék. Meglepő módon úgy tetszik, januárban még nem lépnek pályára hivatalosnak nevezhető felkészülési találkozón a kék-fehérek, csupán a következő hónap elején játszik edzőmeccset a társulat, mégpedig az NB II, Nyugati csoport újoncával, a Szigetszentmiklóssal.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
AZ MTK II. TÉLI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEINEK PROGRAMJA
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Február 2., kedd, 13.00: MTK II. – Szigetszentmiklós
Február 6., szombat, 13.00: MTK II. – Siófok
Február 9., kedd, 13.00: MTK II. – Újbuda
Február 13., szombat, 13.00: MTK II. – Érd
Február 16., kedd, 17.30: Dabas – MTK II. (Dabas, műfű)
Február 20., szombat, 13.00: MTK II. – Budaörs
Február 27., szombat, 13.00: MTK II. – ESMTK
Az MTK II. összecsapásaira egy kivétellel Budafokon, a Promontor utcai műfüves pályán kerül sor.

