Negyvennégy évesen a csúcson lehetne. Sokak szerint ott volna a helye a Loki közvetlen stábjában, ám Sándor Csaba, a Debreceni VSC korábbi futballistája, emblematikus alakja „csak” a hajdúságiak kiemelt korosztályú U19-es egyletét irányítja nagy-nagy lelkesedéssel, odaadással és örömmel. Igaz, az elmúlt őszön sok boldogságra nem volt oka az egykori kitűnő fedezetnek…

– Babonás? Csupán azért, mert aligha van elragadtatva az őszi tizenharmadik helyezéstől…
– Csalódott vagyok – felelte Sándor Csaba.

– Ezen nem lepődöm meg.
– Nézze, az eredmények alapján a táblázat alsó feléhez tartozunk, csakhogy előre láttam a problémákat. A tavalyi csapat meggyengült, három játékos elment tőlünk, ami viszont már nagy csalódás volt számomra. Ekkor már éreztem, hogy sokkal gyengébben fogunk szerepelni, mint egy éve. Ez a mostani szinte egy komplett U17-es csapat, csak fiatalabb játékosokkal léptünk pályára. Az U18-as bajnokságot szerintem simán megnyernénk, de a játékosok nem lépnének előre annyit, mint itt, az U19-es pontvadászatban, mert nagyon jó bajnokságról van szó. A nyáron szerettem volna a védekezést megszervezni, illetve játékost igazolni, sajnos nem sikerült. A kapott gólok tekintetében pedig ez a realitás. Úgy gondolom, ha a télen változások lennének, akkor előre tudnánk lépni. Voltak olyan mérkőzéseink, mint a Sopron, a Zalaegerszeg és a Kaposvár elleni, amelyeken összesen szereztünk két pontot. Ha hárommal vagy néggyel több egységünk lenne, most nem arról beszélnénk, hogy gyengén szerepeltünk, hanem hogy reális az elfoglalt helyezésünk a mezőnyben. A nyári felkészülés során az NB III-asok ellen le tudtuk mérni, amikor két játékosunk még itt volt, míg egy Létavértesre került, hogy mire vagyunk képesek. Nélkülük már nem voltunk partiban a harmadik vonalbeliekkel, nem voltunk olyan eredményesek.

– Értem én, amit mond, csakhogy a futballért lelkesedő emberek arról hallanak és azt olvassák, hogy a Bajnokok Ligájában szereplő Debreceni VSC közvetlen utánpótlása nem túlságosan sikeres.
– Ezt a keretet nem én alakítottam ki, így kaptam. A Létavértes kiválasztotta a szerinte jobbakat, és azok a játékosok, akik nem kellettek oda, maradtak. Azzal kellett főznöm, amim volt.

– Azért van olyan labdarúgó a DVSC U19-es keretében, akivel elégedett lehetett az ősszel?
– Volt olyan játékos, akivel meg voltam elégedve. Két-három labdarúgótól viszont az edzésmunkában sokkal, de sokkal többet várok. Meghatározó csapattag az egyikük, akinek a góllövés a feladata, és ha az edzésmunkája változik, eredményesebb lesz nem csupán ő, de a csapat is. És bizony sokkal többet vártam azoktól, akik az NB II-es keretből léptek vissza, nekik nagyobb húzóerőnek kellene lenniük.

– Előfordult olyan meccs, amire szívesen emlékszik vissza? Persze nyilván van olyan is, amit mihamarabb elfelejtene…
– Azt kell mondanom, a Fradi ellen nagyon jól védekeztünk. Ez volt az ősszel az utolsó mérkőzésünk, a bravúr miatt szívesen emlékszem rá. A Kaposvár ellen az első húsz percben szenzációsak voltunk, nagyszerűen támadtunk, négy gólt is rúgtunk. Ami viszont ezután történt, arra már nem szívesen emlékszem vissza, mert kapitális hibát kapitális hibára halmoztunk. Meg fog lepődni, de általában szívesen emlékszem vissza a vereségekre is, mert azokból is lehet tanulni, nem csak a győzelmekből. Az ember érdeke, hogy győzzön, márpedig ahhoz dolgozni kell.

– Akad olyan együttes a mezőnyben, aki meglepetést okozott pozitív vagy negatív értelemben?
– Nincs, mivel ha végignézzük a táblázatot, meglepetés nem ért senkit. Akik elöl vannak, azokat én oda is vártam. Majdnem ez a realitás.

– Kitalálom, mi következik: a „majdnem” nagy része szinte bizonyosan a Lokira vonatkozik. Apropó, hogy viseli a támadásokat? A www.upfoci.hu honlapon olykor elképesztő hozzászólásokkal találkozhatott az ember, magam pedig megdöbbentem, hányan pocskondiázták. Idézek néhányat ízelítőül: „Miért nem képesek a Lokinál már felismerni azt, hogy egy kontárt tettek meg utánpótlás-edzőnek? Milyen ember az olyan, aki a gyerekekkel állatok módjára beszél? A szakmai munkájáról meg inkább ne is beszéljünk. Minősítik őt az eredmények!”; „Ha valaki rendszeresen látogatja a DVSC U19 korosztályának edzéseit, akkor igen hamar rájön, hogy miért is tart itt ez a csapat! Büntetni, terrorizálni, a gyerekeket megalázni, az önbecsülésüket a sárba tiporni! Náluk ez az irányadó elv! Hogyan lehet az, hogy a kedvenc játékosok bármikor, bármilyen körülmények között játéklehetőséget kapnak? Miért van az, ha valaki tisztességesen, becsületesen dolgozik, akkor azt el kell tiporni?”; „Mit várjunk egy olyan edzőtől, aki maga is tanulatlan? Ő akar tanítani? Ő csak szívatni akarja azokat, akiket kifog. Akik meg haverok, azok meg azt csinálnak, amit akarnak. Ha így szerepel egy csapat, akkor az edző le szokott mondani vagy lecserélik!”
– Valószínűleg olyan ember lehetett, aki nem mer elém állni. Nem valószínű, hogy ismer engem vagy a munkámat, de én mondjuk nem is akarom megismerni az illetőt. Azon kellene elgondolkodni, vajon tényleg kerékkötője vagyok a DVSC-nek, ahogy az illető mondja? Aki meggyalázza a másikat teljesen alaptalanul? Meg is mondtam a honlapot szerkesztő Kovács Lászlónak, hogy ezek után nem olvasom az oldalt, holott jól tudom, nem ő tehet erről az egészről. Annyit viszont talán lehetne tenni, hogy igenis úgy regisztrálhassanak a beirkálók, hogy valamilyen formában felelősségre lehessen vonni, vagy akár fel is lehessen jelenteni őket. Ne anyázzuk, gyalázzuk egymást, nem lehet mindenki egyforma.
Én sem irogatok senkinek a munkahelyére, de… Nehéz erről beszélni.

– Bántja, ami történt, hogy így besározza a nevét Gombóc Artúr, Patyomkin páncélos, és a még ki tudja, milyen álnév mögé bújó egyén vagy egyének?
– Az egyik napon, amikor elolvastam, rossz volt. Tudja, játékosként minden edzőnél ki kellett vívnom a csapattagságot, bebizonyítanom, hogy a mentalitásom miatt helyem van a csapatban, a klubban. A negatív, durva nyilatkozatok amúgy inkább erősítettek. Az edzőknek sajnos fel kell készülniük ilyesmire, de hagyjuk is ezt a témát, mert több szót nem is érdemel az egész.

– Rendben, evezzünk könnyedebb témára. Mit szól a Debrecen Bajnokok Ligájába jutásához és az európai porondon bemutatott produkciójához?
– Úgy gondolom, a DVSC teljesítménye jónak mondható éves szinten, hiszen a bajnokságot megnyerte, míg a Bajnokok Ligájába bejutott. Azok után, hogy ilyen neves csapatokkal összesorsoltak bennünket, le a kalappal. Az egész ország szurkolt a fiúknak, természetesen én is, de nem vártam sokkal többet, hiszen ez a realitás, ennyivel jobbak az ellenfelek. Nagy élmény őket nézni, bár az én elvárásom az volt eleinte, hátha gólokat rúgunk, majd később hátha pontokat is szerzünk.

– Ez nem jött össze, mint ahogy önnek sem a BL-szereplés. Sajnálja?
– Nem érzek semmi ilyesmit. Örültem neki, hogy láttam, az ellenfelek is tudnak hibázni. Persze ezzel nem azt mondom, hogy nem kár, mert nagyszerű lett volna a Bajnokok Ligájában szerepelni, de abban az időben nem volt ilyen hátterünk, mint manapság, ám még így is közel álltunk a bravúrhoz.

– A bundabotrányhoz mit szól? Egyre csak gyűrűzik, és ki tudja, hol áll meg…
– Az a véleményem, hogy amíg mérkőzés van, eredmény-megegyezés mindig is lesz, nehéz „kivenni” a játékból. Még ha pénz nem is mozog… És ezzel nem azt mondom, hogy lefekszik a másik csapat az egyiknek, hanem csak nem úgy készül. Biztosat nem tudok, de előfordulhat, hogy a rivális elmegy mondjuk a meccs előtt éjszakázni. De a mai világban sajnos bármi előfordulhat.

– Önt megkeresték akár csak egyszer is, hogy ugyan ne szorgoskodjon már annyira a középpályán, ne zakatoljon lift-szerűen le és fel, legyen csak egy kicsit puhányabb?
– Nem kerestek meg, de ha meg is keresnek, akkor inkább nem játszottam volna. Sportoló voltam, edző vagyok, így soha az életben nem fogok belemenni abba, hogy bundázzak.