Már a krisztusi korban van, működése kapcsán mégsem kap a fejéhez a szurkoló, „Krisztusom”. A nem hétköznapi játékvezető nem hétköznapi civil foglalkozással célba ért, bár alázatát, tehetségét és szorgalmát ismerve korántsem jelenthető ki százszázalékosan, hogy az NB I a csúcs.
Ráckevén járva-kelve elsőként „ugrik be” a Savoyai Kastély vagy az Árpád Múzeum, de tíz-tizenöt esztendő múlva meglehet, azt beszélik majd az emberek a Kossuth Lajos utcában sétálva, innen, a Körzeti Labdarúgó Szövetségből indult Oláh Gábor pályafutása.

– Mit érzett, amikor megtudta a hírt, hogy 2009-ben ön lett a kiválasztott, avagy irány az NB I-es keret?
– 2009. december 8-án hívott fel Vágner László, az országos játékvezető bizottság elnöke a hírrel, hogy az elnökség döntése alapján tavasztól már az NB I-ben vezethetek – felelte Oláh Gábor. – Természetesen nagyon örültem, de igazán majd az első mérkőzés levezetése után mondhatom el magamról, hogy élvonalbeli bíró lettem. Nagyon jólesett, hogy láttam azoknak az embereknek is az örömét, akik segítettek, hogy idáig eljuthassak. Meg kell említenem Baráth Zoltánt, akinél elkezdtem a játékvezetést, Szabó János volt NB I-es játékvezetőt, akitől talán a legtöbbet tanultam a szakmából, Horinka Pali bácsit, aki a hír hallatán elsírta magát, de a megyei játékvezető bizottság vezetése is mindig támogatott.

– Lélekben felkészült már rá, hogy élvonalbeli mérkőzéseket vezethet a tavasztól? A fizikait azért nem említettem, mert az erőnlétével eddig sem volt probléma.
– Igyekszem hozzászoktatni magam a gondolatathoz. Több, mint hatvan NB II-es mérkőzést vezettem, valamint ötvennél több NB I-es találkozón voltam tartalék játékvezető, úgy érzem némi rutinnal már rendelkezem, bár azzal is tisztában vagyok, hogy az NB I minden szempontból más kategóriát képvisel. Tudom, hogy a neheze csak most következik, de bízom magamban.

– Ha az eddigi pályafutását végigpörgeti maga előtt, melyik volt a legemlékezetesebb találkozója?
– Szerencsém volt, hiszen sok igazán jó mérkőzésen működhettem, de talán a legemlékezetesebb a 2006. őszén lejátszott FTC–Jászberény meccs volt. A Fradinak az volt ez első szezonja az NB II-ben, 9000 néző előtt, fantasztikus hangulatú, de nagyon sportszerű mérkőzésen 4–0-ra nyertek a hazaiak. Bevallom őszintén, hogy az első percekben azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán sikerült felvennem a ritmust. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam emlékezetes mérkőzéseket vezetni.

– A civil foglalkozásának „előhívása” adott szituációban mennyiben nyújthat segítséget a pályán?
– Civilben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán dolgozom, kiemelt főreferensként. Ezt megelőzően 12 évig Tökölön, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében dolgoztam több beosztásban, de főként nevelőtisztként. Amit legjobban tudtam ebből a játéktéren kamatoztatni, az talán a pedagógia és a kommunikáció. Mindkét helyen nagy szerepe van annak, hogy az érintettekkel sikerüljön megtalálni a közös hangot. Természetesen van olyan, hogy ez nem sikerül, akkor sajnos más eszközökhöz kell folyamodni.

– El tudná magyarázni, mi a játékvezetői pályafutásban a legszebb? Kérdezem ezt úgy, hogy van játékvezetői vizsgám, bár élvonalbeli bíró aligha lesz belőlem.
– Számomra a legszebb dolog – a jól sikerült mérkőzések mellett – a remek közösség, ami a játékvezetők között van. Úgy érzem a többséggel jó kapcsolatot alakítottam ki, rengeteg barátot sikerült szereznem, akikre azt gondolom, a pályán kívül is bármikor számíthatok és viszont.

– Fel tudja idézni, mikor volt az a pillanat, amikor azt mondta magának, szüleinek, barátnőjének vagy éppen a legjobb haverjának, hogy ha törik, ha szakad, márpedig én sípmester leszek?
– Nem volt ilyen pillanat. Tökölön a Büntetés-végrehajtási intézetben dolgoztam éppen sporttisztként, amikor újságban olvastam hirdetést a játékvezetői tanfolyam indulásáról. Azt gondoltam, hogy ez még hasznos lehet, így elvégeztem. Ebben az időben még fociztam Halászteleken a megyei másodosztályban – fénykoromban az NB III-ig vittem – így a foci mellett kezdtem el működni. Aztán Baráth Zoltán válaszút elé állított, én pedig a játékvezetés mellett döntöttem, mint utólag kiderült, jól. A feleségem és a családom mindvégig támogatott, megértő volt. Másként ezt a kettőt nem lehet együtt csinálni, annak elviselése, hogy a hétvégén legalább egy napot nem vagyok itthon, becsülendő. Eleinte még ők is kijártak a mérkőzéseimre, de aztán főként a nagyobb távolságok miatt elmaradtak. Azt azonban megígérték, hogy az első NB I-es mérkőzésemen ott lesznek.

– Az év végéhez közeledve aligha obligát a kérdés: mit vár 2010-től?
– Az új esztendőben az egyik legfontosabb és legnagyobb feladatom az lesz, hogy a helyemet stabilizáljam az NB I-es keretben. Nem szabad elfeledkeznem arról sem, hogy a PMLSZ Játékvezetői Bizottságában elnökségi tag vagyok, az azzal kapcsolatos feladataimra is figyelnem kell, továbbá szeretnék minél több megyei mérkőzésekre is kimenni, tanácsaimmal segíteni a fiatalokat.