DECEMBER 21., HÉTFŐ, A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓK NAPJA. Ferencváros, Vasas: a jövő titkai
A szurkoló már csak olyan, hogy tervez, kezdőcsapatot „hirdet” a kockás füzetben, miközben fröccsöt hörpint, hogy aztán délután teli torokból üvöltse kedvencei nevét a szentélyben. Minderre egyelőre még várni kell, ám ettől még nem túlzás, december 21-e fontos dátum lehet a Ferencváros és a Vasas életében egyaránt. Előbb fél tizenegykor Pasaréten tart sajtótájékoztatót a Vasas vezetése, ahol vélhetőleg fény derül arra, ki lehet a piros-kék klub megmentője, illetve talán az sem marad titokban, vajon kinek köszönhetően és milyen „jogcímen” lett eltávolítva az első csapat éléről Mészöly Géza.
Délután az Üllői úton és környékén is nagy lesz a sürgés-forgás, és nem csupán a közeli plázában a karácsonyi ajándékvadászok rohama miatt. Az FTC vezetése ugyancsak összecsődítette a sajtó képviselőit, hiszen úgy tűnik, a Fradi vezéreinek van mit mondaniuk. Úgy tudjuk, ezen az összejövetelen válik hivatalossá, ki vezeti a 2010-es évben az ősszel dicstelenül szereplő Ferencvárost, miként a játékos keret változásairól is szó esik majd. Hogy aztán néhány nap múlva újra legyen miről társalogni a gőzölgő halászlé kanalazgatása mellett.

