Tehetségéhez aligha fér kétség. A jövő ígéreteinek egyik prominens képviselője, aki megmutathatja, milyen is a magyar virtus.
Csák Zoltán nagy ugrás előtt: a Makó 19 éves labdarúgója az NB II-ből az NB I-be kerülhet. A többi pedig onnantól kezdve már csak rajta múlik.

– Mesebeli számok következnek: hét kellett a hetedikhez, azaz ennyiszer volt eredményes az elmúlt szezonban, hogy a Makó az NB II, Keleti csoport középmezőnyének elejéhez tartozzon. Elégedett önmagával?
– A gólok számával elégedett lehetek, hiszen kilenc mérkőzésem van percek tekintetében a 2009/2010es szezonban – felelte Csák Zoltán. – Az NB II-ben ennyi idő alatt hét gólt szerezni jónak tekinthető, a játék persze mindig és mindig lehetne jobb. Szeretném megköszönni a csapatnak is, nélkülük aligha találok be ennyiszer.

– Sportszerű nyilatkozat, nemes tett, miként talán a pozíciójuk is: a hetedik helyezés a realitás, netán kevesebb vagy több volt az alakulatban?
– Szerintem teljes mértékben realitás a Makó számára a hetedik hely, a középmezőnybe soroltam volna a bajnokság előtt is a csapatot és végül ott is végeztünk. Sok nehézséggel kellett idén is szembenéznünk, mivel amatőrök a körülmények, mindenki dolgozik a labdarúgás mellett. Az előző idényekben több is kijött a csapatból, úgy gondolom elkényeztették a srácok a szurkolókat a kétszer negyedik és egyszer a harmadik helyezéssel. Kis szerencsével idén is odaérhettünk volna, de ami megvolt az előző években, azaz a szerencse, idén nem mindig állt mellénk Fortuna.

– Melyik bajnoki találkozóra a legbüszkébb?
– Több is van belőlük, nagyon jól éreztem magam a pályán a HTE elleni hét–nulla közben, de ha az egyéni teljesítményemet nézzük, akkor a Baktalórántháza elleni négy–kettő a legszebb pillanat, mivel jó bemutatkozásom volt: gól, gólpassz, sárga lap fordulóválogatott.

– Az igaz, hogy az élvonalbeli újonc Szolnoki MÁV teszteli?
– Igaz a hír, bár nem szeretnék előre inni a medve bőrére. Közel állunk a megállapodáshoz, de amíg nincs rajta az aláírásom a szerződésen, nem merek kijelentéseket tenni. Vágó Attila régóta ismer, tudja, mire vagyok képes. Nagyon jól esett, amikor megkeresett és közölte, hogy szeretne a csapatában tudni. Jó szezonom volt, erre több remek csapat is felfigyelt, szóval nem tudom még, hol kötök ki. Mindenképpen szeretnék azonban többet edzeni, fejlődni, hiszen itt, Makón csak négy tréningre van lehetőség a játékosoknak a munka mellett.

–Tudom, hogy Makón él, de ha most kellene döntenie, menne vagy maradna?
– Mennék, hiszen a fejlődés lehetősége számomra nagyon fontos és a több edzés rejti magában, amit itt a körülmények nem tesznek lehetővé. Ez a csapat egy nagy család, nagyon jól éreztem magam itt, de a barátságok megmaradnak, a karrieremet pedig megpróbálom a lehető legjobban tovább építeni.

– Tizenhat évesen az MTK-hoz került, azaz a Sándor Károly Akadémiára. Nem bánta meg, hogy egy szezont követően távozott, még ha csak kölcsönbe is?
– Azt sajnáltam, hogy nem fértem bele a kék-fehérek későbbi terveibe, hiszen előttem mind-mind korosztályos válogatottak voltak a rangsorban, mégis emelt fővel, tizenhét rúgott góllal hagyhattam ott a csapatot és egy remek évet zártam akkor magyar bajnokként. A Puskás Akadémián eltöltött időszak is hasznos volt, hiszen egy másik világba csöppentem. Gyorsan kellett alkalmazkodni, mivel sok mindenben eltért a két utánpótlásképző bázis.

– Aligha túlzás kijelenteni, ön három helyen is volt (MTK, Fehérvár, Felcsút), ahol kiemelten fontos az utánpótlás, hiszen akadémiai rendszerben vesznek részt a napi munkában a trénerek és a játékosok. Ezen időszak alatt miben fejlődött a leginkább? Egyáltalán szolgált valamiféle tanulsággal ez a két esztendő?
– Ezen időszak alatt bátran mondhatom, technikailag és taktikailag fejlődtem a legtöbbet. Rengeteg finom koordinációs, labdás feladattal láttak el minket az edzők. Természetesen szolgált tanulsággal, mind emberileg, mind játékosként. Emberileg azt, hogy be kell illeszkedni mindig az adott közösségbe és számomra remek visszaigazolás, hogy a mai napig a legjobb barátaim az MTK-ban futballoznak, vagy már külföldön űzik az ipart. Számomra az első profi klub az MTK volt, és a mai napig ott a legjobbak a körülmények az utánpótlásképzés terén.

– Még ön előtt az élet, mégis, mire számít a manapság is rettentően zűrzavaros magyar futballban? Feltételezem, ahogy másnak, úgy önnek is vannak álmai, vágyai.
– Céljaim között szerepel, hogy minél hamarabb az NB I-ben be tudjak mutatkozni, illetve felnőtt profi klubbal tudjak készülni a mindennapokban, heti hat-hét edzéssel. Arra számítok, hogy az akadémiákon megszerzett tudás érvényt szerez később, és eredményes karrierem lesz a futballban.

– Végül, de nem utolsó sorban: miként értékeli a magunk mögött hagyott egy hónapot? A világbajnokságot tekintve ön a lelkesedők vagy a fanyalgók táborába tartozik?
– Véleményem szerint roppant gyenge világbajnokság volt. Mindent elmond az a tény, hogy olyan csapat nyerte meg, amelyik négyszer is csak egy–nullára győzött, habár többnyire megérdemelte azokat. Brazil szurkolóként nagy csalódás volt a fiúk teljesítménye. Nem sok izgalmas meccset láttam az elmúlt egy hónap alatt, amit a sok védekező felfogású gárda számlájára írom és a túlzott biztonsági játékéra. Számomra a 2002-es, illetve az 1998-as vébé marad felejthetetlen, mivel azok több izgalmat és jobb mérkőzéseket hoztak.