Egy hete a Monor Soroksáron szenvedett balszerencsés módon 2–1-es vereséget. A találkozó után néhány futballistát vallattunk érzéseiről, mi több, egyben Haraszti úti hangulatjelentéssel is szolgál a Foci a köbön.

„Kikérem a sört! Mondd azt, hogy szeretnél inni, b… meg!”
Kacagás.
Nem csoda, elvégre bár Vass Zsolt telefonál, Pandur Péter, a Soroksár futballistája egyszer csak így szól az interjú kezdetekor: „Vass Zsolt volt a mezőny legjobbja úgy érzem, hogy magasan.

Győzelem. Nyert a Soroksár, kicsikarta a sikert a Monor ellen.
„Nagyon nehéz meccs volt, de mindig azok a legnehezebbek, ami biztos sikernek tűnik – kezdte értékelését Pandur Péter. – Nagyon jól védekezett a Monor, ám úgy érzem, megérdemelten nyertünk. A végére parázs hangulat alakult ki, de ez meghozta az eredményét. Vártuk a második gólt, de nagyon nehezen jött. A cserék lendítettek a csapaton, de ettől függetlenül nagyon jól játszott az ellenfél.”

Az NB III-as vetélytárs. Merthogy a Kispestet, az MTK-t és a Vasast, illetve legutóbb a Paksot megjárt, immár csak volt élvonalbeli középső védő a harmadik vonalban tervezhet – egyelőre.
„Most kezdem visszanyerni a formámat. Hosszú kihagyás, egy év után nekem nagyon fontos, hogy újra játszhatok. Úgy érzem, teljesen rendben leszek, no meg elég jó társaság van, ez is nagyon fontos számomra. Szeretek Soroksáron futballozni.”

Deja vu-érzés, ami cseppet sem véletlen.
„Hogy hazatértem-e? Igen, már voltam itt egyszer, nagyon családias a hangulat. Most is az, és minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk. Mindig a következő meccsre koncentrálunk, de azt hiszem, a tavaszi első győzelmet megszerezni, ez volt a legnehezebb. Ennél már csak jobb lesz, reméljük, gyűjtjük tovább a pontokat, aztán meglátjuk, mindez mire lesz elég.”

Avagy a pohár félig tele. A fenti „feladó”, Vass Zsolt sem volt elégedetlen. Hozzátesszük: nem figyeltük, a büfénél járt-e, mindenesetre a későbbiekben Pandur Péter valamit kortyolgatott.
„Nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzés volt– sóhajtott Vass Zsolt. – Vártuk már ezt az első győzelmet. Nem volt szép, nem volt közönségszórakoztató meccs, de nagyon nagy küzdelmet hozott ez a találkozó, és számunkra most csak ez, illetve a győzelem volt a fontos.”

Érthető. Mint ahogy az is, hogy az utolsó percekben kicsikart sikerért ugyanúgy három pont jár, mintha bármelyik alakulat gálaelőadást tart.
„Úgy gondolom, mindenféleképpen megvan nálunk az egység. Az erővel nem volt gond eddig sem, hiszen az őszi mérkőzéseink során is jó néhány meccsen a hajrában szereztünk gólt, és olyanra is akadt példa, hogy tíz emberrel. Teljesen rendben vagyunk.”

Nem lehet vele vitatkozni. Aztán hogy lesz-e ebből bajnoki cím, ma még talány.
„Mindenki azt akarja, hogy összejöjjön. Esélylatolgatásba azonban nem szeretnék belemenni, hiszen mint láttuk, az Orosháza ki tudott kapni papíron sokkal gyengébb csapatoktól is. Nem tudta otthon megszerezni a győzelmeket, úgyhogy maradjunk annyiban, értékes a mostani sikerünk. Főleg, ha az Orosháza–Monor találkozóra gondolok, ami kettő-kettes döntetlennel ért véget. Messzemenő következtetéseket ebből persze nem lehet leszűrni. Készülni kell a következő meccsre és nyerni kell.”

Egyszerű recept. Legalábbis annak hangzik. Sokan úgy vannak vele, a középső védőnek nem is itt lenne a helye, elvégre Kecskeméten és a Vasasban is megmutathatta tudását – az élvonalban.
„Az, hogy hol a helyem, abba nem szeretnék belemenni. Sok minden közrejátszott abban, hogy én most itt vagyok. Jelenleg jól érzem magam, nincs bennem semmi elvágyódás. Jó a társaság, ráadásul korrekt körülmények között készülhetünk. Úgy érzem, hogy a civil életben is megtaláltam a számításomat. Úgyhogy most már elérkeztem arra a pontra – bár lehet, ehhez még fiatal vagyok –, hogy mindenáron már nem mennék vissza az NB I-be.”

Világos beszéd. Mint ahogy az is, amiről Bán Zsolt, a jelenlegi Monor egyik legnagyobb ígérete mondja el véleményét. Üdítőt kér, majd a büfé előtt érthető szomorúsággal a hangjában így felel: „Nem tudom, mit mondjak. Az eddigi meccseinket mind így veszítettük el.”
Sajátságos kérdezz-felelek következik.
– Min múlott? Jobban akarták a győzelmet?
– Az biztos, hogy nem.
– Akkor?
– A kiállítás. Az olaszt ki kellett volna állítani. És ha ez megtörténik, nincs a második gól sem.

Kisvártatva Mészáros Tamás érkezik. A Vasas II.-től igazolt tehetséges középpályás nagyszerű találattal egyenlített. Fiatalember, mégis rutinos: futballozott Vecsésen majd Budafokon, mielőtt Angyalföldre szerződött.
– Alighanem élete gólját rúgta…
– Azt azért nem, de nagyon szép volt, örültem neki – felelte Mészáros Tamás.
– Nem sokáig tarthatott a boldogság, csak a nyolcvanhatodik percig, Szerzett amúgy hasonlót a közelmúltban?
– Mostanában nem, de előfordult régebben.
– Hiányozhat még az elmaradt három pont…
– Nagyon. Kellett volna a győzelem, hiszen az utolsó helyen állunk.
– Valamiféle gyógyírt csak jelent a gólja, nem?
– Annyiból persze, hogy a saját önbizalmamat növeli, de a csapat szempontjából ez sajnos nem segít.
– Min múlott?
– Azt mondom, hogy az első félidőben talán jobban kellett volna akarnunk. A másodikban, amikor ki tudtunk egyenlíteni, már jobban ment a játék, könnyebben tudtunk helyzeteket kialakítani. Jó csapat ez a Soroksár.
– És mire lehet képes a Monor? Tudva azt, hogy nyugodtan futballozhatnak, hiszen kieső nincs az Alföld-csoportban, köszönhetően az Algyő visszalépésének.
– Ez igaz, de nem szabad, hogy ez járjon a fejünkben. Minél előrébb kell végeznünk.
– Beilleszkedett már?
– Igazából itt is sok ismerősöm van, a csapattársaim segítettek. Három meccsen játszottunk csak együtt, de úgy vagyok vele, hogy az én produkcióm és a csapat teljesítménye is egyre jobb lesz.