NB III, MÁTRA-CSOPORT, 16. FORDULÓ: RAFC–JÁSZBERÉNY 0–4. Hamar Ádám hihetetlen születésnapi ajándéka önmagának: rákosszentmihályi „felnégyelés”
Hiába szerzett az eddigi két tavaszi fordulóban biztató játékkal két pontot a RAFC, szombat délután alaposan beleszaladt a késbe Balogh „Torony” Gábor együttese. A Pirosrózsa utcába a Jászberény látogatott, ám a hazaiak ellenállása csak a 15. percig tartott: Hamar Ádám vette be a Püspökladány és a Balassagyarmat ellen gólt nem kapó, sokra hivatott Ivanics Bence hálóját. A szünet után a fővárosiak további gólokat kaptak, méghozzá ugyancsak az egykori turai támadónak köszönhetően: a Szolnoki MÁV-ot és a Ceglédi Vasutast is megjárt csatár huszonkét minutum alatt újabb három találatot helyezett el a rákosszentmihályi hálóba. Az éppen a meccs napján 24. születésnapját ünneplő labdarúgó méltóképpen aranyozta be március 20.-át, míg a RAFC drukkerei számára fájdalmas lehet a felismerés: a csapat a tavasszal továbbra is gólképtelen. Amennyiben a hétvégén Putnokon 3–1-es vereséget szenvedő Dunakeszi Vasutas otthonában sem győznek a következő körben Hajdu Richárdék, alighanem lélekben elköszönhetnek a harmadik vonaltól…

