Pest megyéből Pest megyébe vezetett az útja: az NB III, Duna-csoportjában másodikként telelő Biatorbágyot elhagyva az ugyanazon csoportban tízedikként állomásozó újonc Diósdhoz igazolt Kele Balázs. Az alábbi, honlapunknak adott interjújában a sokra hivatott labdarúgó részletesen beszél a váltás okairól, a mellőzöttségről és az új kihívásról.

Az Üröm ellen nem volt öröm játszani. Nem elég, hogy azon az október végi bajnokin 2–0-ra kikapott a Pest megyei II. osztály, A-csoportjába besorolt házigazda Viadukt-Biatorbágy II., még a futball sem ment igazán Kele Balázsnak. Persze mindez nem csoda, hiszen sportnyelven szólva az ősz folyamán mindvégig jegelték a 21 éves labdarúgót az NB III, Duna-csoportjának második helyezettjénél, elvégre a honi harmadik vonalban mindössze négyszer kapott lehetőséget – akkor is csupán csereként…
– Nem volt kérdés, hogy távozik Biatorbágyról?
– Röviden: én is el akartam jönni és a klub sem nagyon marasztalt – felelte Kele Balázs. – Személy szerint nagyon sajnálom a dolgot, szerettem itt játszani, jól ismerem a vezetőket és a szurkolókat, nehéz volt meghoznom ezt a döntést.
– Hitte volna tavaly nyáron, hogy az elmúlt ősszel a játékidőt tekintve többet lesz a pályán a megye-kettes csapatban, mint az NB III-as alakulatban? Vagy netán voltak erre utaló jelek?
– Igen, játszottam pár meccset a megye-kettes gárdában, mivel én kértem meg az edzőket, hogy ha az első csapatnál nem kapok lehetőséget, akkor legalább a másodiknál játszhassak. Tavaly ugye sikerült bennmaradni és tavasszal Németh Antinál és Horváth Ferinél is alapemberként számoltak velem. Az utolsó előtti meccsen, a Törökbálint ellen lecseréltek, a Feri mondta, hogy nem volt megelégedve a hozzáállásommal és gyenge teljesítményt nyújtottam. Maglódon már nem is kezdtem és végigültem a mérkőzést. Nyáron, a felkészülés előtt megkérdeztem, hogy van-e rám szükség vagy egyáltalán számolnak-e velem? Akkor azt mondták, hogy természetesen van, de mégsem úgy alakultak a dolgok.
– Számomra meglepetés volt, hogy ennyire körön kívül került, és nem csupán azért, mert az előző évadban valóban alapembernek számított, hanem mert láttam néhányszor futballozni. Feltételezem, a mellőzést nem volt könnyű megemészteni…
– Ez egy borzasztóan nehéz dolog, egy keret huszonkét-huszonöt fős, nagyjából hasonló képességű játékosokkal, nem játszhat mindenki. Az edzőnek pedig van egy elképzelése, amibe valaki belefér, valaki pedig nem. Sajnos kezdetben nagyon rosszul viseltem ezt az egész helyzetet. Az edzéseken hajtottam, de a meccsek alatt a padon nem tudtam elrejteni, hogy nekem egyáltalán nem tetszik, hogy nem nagyon kapom meg még csak a lehetőséget sem. Annak ellenére, hogy nem jöttünk ki túl jól egymással és nem találtuk a közös hangot, nagyon jó szakembernek tartom a Ferit, jó edzéseket tartottak a Gabival (Vincze Gábor – a szerző) és nagyon sokat tanultam tőlük. Mindezek után egy kicsit érettebb játékosnak érzem magam, megtapasztaltam egy ilyen helyzetet is kezelni, amikor körön kívül kerül az ember. Ilyenkor az embernek csak magára szabad koncentrálni, el kell hitetnie magával, hogy igazságtalan dolog, hogy nem játszatják és meg kell próbálni az edzéseken bizonyítani.
– Mit gondol, miután voltaképpen több meghatározó ember is elhagyta a Biatorbágyot, van rá esélye a Viaduktnak, hogy megnyerje az NB III, Duna-csoportját?
– Tudom, hogy a Tibi és a Huli (Márkus Tibor és Hullám Attila – a szerző) eligazoltak, rajtuk kívül, magamat is beleszámítva három játékosról tudok. Szerintem ezzel nem lesz probléma, érkeznek helyettünk játékosok, három pont a lemaradás, úgyhogy megvan erre minden esély, majd a tavaszi szezon eldönti ezt a kérdést.
– Miután három és fél évig volt a Pest megyei egyesület játékosa, van miből merítenie: mire a legbüszkébb a biatorbágyi időszakából?
– Nem is tudom. Három és fél évig voltam a felnőtt csapatnál, de itt kezdtem el focizni, nevelőegyesületemnek tartom a klubot és eléggé erős szálakkal kötődtem és kötődöm még most is hozzá. Talán a legbüszkébb arra vagyok, hogy részese lehettem a klub felemelkedésének, hogy nagyszerű edzőkkel és játékosokkal dolgozhattam együtt, akiktől nagyon sok hasznos dolgot tanultam.
– 2011 tavaszán komoly sansz volt arra, hogy kiessen az NB III-ból az újonc Biatorbágy. Akkoriban megfordult a fejében, hogy hamar visszazuhanhat a Pest megyei I. osztályba a csapat?
– Ilyenkor próbál nem erre koncentrálni az ember, de tényleg egyre rosszabb volt ránézni a tabellára. Hét nyeretlen meccs után Anti lemondott és a Feri került a helyére, ez talán új impulzust adott a csapatnak, és ugyan a Dorog ellen hátrányba kerültünk, sikerült fordítanunk és ki tudtunk jönni a gödörből.
– Mielőtt belemélyednénk az új egyesületébe, árulja el, miután huszonegy éves és ön előtt a jövő, mi a célja? Megragadni az NB III-ban és munka mellett futballozni, vagy egyértelműen profiként képzeli el az életét?
– Ez egyértelműen a legnehezebb kérdés. Tudja, nálunk a családban nagyon fontos a sport: édesanyám régen kajakozott, édesapám pedig tájfutó volt és a testvéreimmel a sport szeretetére lettünk nevelve, de úgy, hogy első a tanulás és csak utána következhet a sport. Jelenleg egyetemre járok és mellette heti négy edzésem van, plusz meccs. Nagyon nehéz összeegyeztetni ezt, rengeteg rohangálással jár, kevés idő jut a családra, a barátokra, de nem bánom, legalább pörgős az életem. Szóval a sport és a tanulás is nagyon fontos jelenleg az életemben, és hogy mit is szeretnék igazán, még nem tudom. Majd az élet eldönti.
– Immár nem titok, Rubold Péter régi-új együttesében, a Diósdi TC-ben folytatja. Mi fogadta az újonc Pest megyeieknél?
– Nagyon jó és rendezett körülmények. Néhány futballistát és próbajátékost ismertem arcról vagy akár személyesen is.
– Úgy tudom, a Diósd Martonvásár elleni, idei első edzőmeccsén – amelyet a társulat 6–1-re nyert meg – a kezdőcsapatban kapott helyet. Ebből lehet arra következtetni, hogy Rubold Péter abszolút alapemberként számít önre?
– Nem, a mester még a meccs előtt leszögezte, hogy a felkészülés elején vagyunk, és senki se vonjon le semmilyen következtetést a kezdőcsapattal kapcsolatban.
– Azon az ominózus találkozón rögvest gólt szerzett. Fel tudná idézni a találatát?
– Egy előrerúgott labdát sikerült a csatárunknak, Kulin Attilának megcsúsztatnia, nekem pedig sikerült kilépnem a labdával és gyakorlatilag egy az egyben mehettem a kapusra. Ennek ellenére kifejezetten gyengének értékelem a saját teljesítményemet a mezőnyben, sokszor voltam körülményes, gyakran rossz megoldást választottam.
– Van még idő a rajtig, de… Belegondolt már abba, hogy március végén egy meccs erejéig visszatér Biatorbágyra?
– Igen, természetesen sokat gondoltam már most arra, hogy a harmadik fordulóban a Diósd az Iharosba látogat. Mindenképpen megpróbálom majd bebizonyítani, rosszul tették, hogy nem számítottak rám anno.
– Ezen felül mire számít? Megszorongathatja az új csapata a régit, netán meg is előzheti a szezon végén?
– Ilyen esélylatolgatásokba nem akarok belemenni, ha pályán leszek, én százhúsz százalékon fogok pörögni, a bajnokságban pedig az a cél, hogy minél előbb végezzünk. Meglátjuk, hogy mi fog kisülni a dologból.