LÉGIÓSSORS: INTERJÚ. Pogacsics Krisztián: „Meg akarom nehezíteni a szakmai stáb döntését”

Egyszer csak robbant a bomba: Pogacsics Krisztián, a román FC Bihor kapusa a görög első ligás Panionioszhoz szerződött. A korábbi zalaegerszegi cerberust a Foci a köbön az internet segítségével érte el, aki interjút adott honlapunknak.

Pöcök talán hamarosan megérkezik. A szépséges cica Pogacsics Krisztián kedvence, így nem csoda, ha alig várja, hogy barátnője, Katalin mellett a dalmata kandúrt is minél előbb a közelében tudhassa. Mindazonáltal a fent emlegetett átigazolás ténye egészen pontosan úgy igaz, hogy a 26 éves, kitűnő alapképességekkel megáldott kapus először fél évre kölcsönbe kerül a Panionioszhoz, ám az athéniak egyúttal opciós jogot kapnak arra, hogy a nyáron további hároméves megállapodást kössenek a 189 centiméteres, Poga becenévre hallgató magyar labdarúgóval. A cerberussal, aki ugyan a Zalaegerszeggel bajnoki bronzérmet és Magyar Kupa-ezüstöt nyert, de az NB I-ben mégis csupán kilencszer kapott lehetőséget a bizonyításra.
– Felvette már a kapcsolatot Megyeri Balázzsal?
– Balázst személyesen még nem ismerem, de mihelyst módomban lesz, és egy kicsit belerázódok az itteni életbe, természetesen megkeresem – felelte Pogacsics Krisztián. – Nem mellesleg az első téma egy hatalmas gratuláció lesz neki az itteni teljesítményéért!
– Ne feledje, önnek is jár a kalaplengetés, nem csupán a szintén élvonalbeli Olympiakosz kesztyűsének! De ha már itt tartunk: melyik a nagyobb elismerés? Az, hogy az FC Bihornál az ősz legjobb kapusának választották, vagy az, hogy amennyiben szigorúan nézzük, a román második vonalból a görög első ligába léphetett?
– Most még az ősz csapatába beválasztásra voksolnék, ahol az edzők szavazatai döntöttek, de ha sikerülne bemutatkoznom a Panionioszban, más oldalra dőlne a mérleg nyelve. Akkor bebizonyosodna, hogy jó döntést hoztam, amikor aláírtam a szerződésem.
– Feltételezem, miután a szerződését a minap, egészen pontosan január 17-én aláírta, már Görögországban tartózkodik. Anno Boda Imre, az MTK és az Olympiakosz Volosz korábbi kitűnősége mesélte, hogy micsoda fantasztikus körítés övezi a görög labdarúgást. Tapasztalt mindebből valamit a saját bőrén?
– Hétfő óta tartózkodom Athénban, és már most érződik a profizmus, ami a futballt, illetve a játékosokat körülveszi. Nem akarok közhelyeket mondani, de más, mint otthon, nagyon más. Lesik minden mozdulatunkat és ott segítenek, ahol tudnak, egyszóval csak a munkánkra kell figyelni.

– A családja is kiköltözik, vagy ezt a félévet egyedül tölti Görögországban?
– Szeretném, hogyha a barátnőm és a kiscicám csatlakozna hozzám, ők már Nagyváradra is kikísértek és velem éltek. Jó lenne most is együtt lakni, de az bizonyos, hogy ez a helyzet most más, mint a romániai, hiszen áprilisban már vége a bajnokságnak, hogy a válogatottjuk nyugodtan készüljön az Európa-bajnokságra.
– Azt egyébként mikor tudta meg, hogy felkeltette a Panioniosz érdeklődését?
– December közepe felé hívott Marius Vízer, a román csapat tulajdonosa, hogy lenne egy lehetőség Görögországban, és hogy érdekelne-e? A választ, gondolom már ebből is sejti: igent mondtam.
– Úgy tudom, próbajátékon szerepelt a klubnál. Az edzésmunkát tekintve kapusszemmel miben különböznek a magyar, a román és a görög tréningmódszerek?
– Összesen kétszer tartózkodtam kinn edzésen és meccsen, egyaránt itt sikerült meggyőznöm a szakmai stábot. A kapusedzések nagyon eltérnek a hazai viszonylattól. Kevesebb vetődés és több technika jellemzi a gyakorlásokat, rengeteg reflexgyakorlattal. Először nehéz is volt megszokni az itteni módszereket, de mostanra azért érzek előbbre lépést az edzésmunkámban. Romániában Gendur László volt a kapusedzőm, ő magyar, így annyira nem tért el a hazai vonaltól, úgyhogy mondhatom, nagyon sokat köszönhetek neki, hogy most itt lehetek. Minden szinten felépített, ezért is ment jól a védés Romániában és lehetek most itt a Panionios FC-ben
– Azt tudja már, hogy első számú kapusként szerződtették vagy a padra igazolták, netán egyenlő feltételek adódnak a cerberusok között?
– A szerződéskötéskor említették: egyenlő feltételek lesznek a kapusok között és csak a teljesítmény számít. Azért úgy gondolom, a mostani első számú kapus bizalmat élvez, de teszem a dolgom, minél jobban meg akarom nehezíteni a szakmai stáb döntését, kivel is kezdődjön a névsor. Sajnos az is nehezíti a munkámat, hogy nekem Romániában most kezdődött volna az alapozás, és jelen pillanatban egy hétről hétre folyó bajnokságba igazoltam, tehát az erőmet is még vissza kell szereznem a kihagyás után.
– A világért sem szeretnék a zsebében turkálni, de hozzávetőlegesen mit tesz a két ország és a két osztály közötti különbség? Ha Romániában mondjuk egy gombot kapott, akkor Görögországban kettőt?
– A román első osztály anyagilag nagyon erős, nem mellesleg a csapatok is nagyon jók, persze csúszások mindenhol előfordulnak. Mondhatom, van különbség a két ország között, de nekem igazán akkor változna hatalmasat a fizetésem, ha nyártól élnének a görögök az opciós joggal. De azért ebben a hat hónapban sem járok rosszul, tehát jó az a megközelítés, ha Romániában kaptam egy gombot, akkor itt most kettőt.
– Belegondolt már abba, meglehet, a nyáron elmondhatja magáról, hogy több görög élvonalbeli bajnokin jutott szóhoz, mint magyaron?
– Adja Isten, ezért dolgozom és dolgoztam nap, mint nap. Van, ahol nem becsülték meg, máshol igen. Nagyon boldog lennék, ha elmondhatnám magamról, igenis alapemberré váltam egy görög első ligás csapatnál.
– Kapusokat tekintve momentán remekül áll hazánk, elég, ha csak Király Gábort, Sáfár Szabolcsot, Végh Zoltánt vagy Babos Gábort említem, nem is szólva Bogdán Ádámról, Gulácsi Péterről vagy a fentebb már említett Megyeri Balázsról. Megfordult a fejében, hogy előbb vagy utóbb az előrelépése akár válogatott behívót is eredményezhet, vagy erről már lemondott?
– Nagyon nagy neveket sorolt fel, de mint mondtam, teszem a dolgom, hogy el tudjak számolni a saját lelkiismeretemmel, és ne találjak magamban semmi olyan hibát, hogy most nem tettem meg mindent a siker érdekében. Engem ez visz előre és ez képes spannolni, mindig és mindenhol a lehető legjobbat akarom kihozni magamból. És ha arra kerül a sor hogy kipróbálnának, mert bizonyítottam... Miért ne?! Egy álmom válna valóra.