ÖVÉK A PÁLYA, AVAGY FÓKUSZBAN A FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. Meccsek napról napra – FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE!
Ahogy azt hűséges olvasóink már megszokhatták, a téli és nyári holtszezonban igyekszünk tájékoztatást adni a klubcsapatok felkészülési mérkőzéseiről. Mindig igyekeztünk teljességre törekedni még akkor is, ha tudjuk, a lehetetlenre vállalkozunk. Ettől függetlenül így teszünk ezúttal is, ám két dolgot szeretnénk hangsúlyozni: egyrészt az összeállításunk folyamatosan frissül eredményekkel és tudomásunkra jutó újabb felkészülési találkozókkal (érdemes tehát többször megtekinteni), másrészt pedig ezúton jelezzük, az információk csupán tájékoztató jellegűek, azaz esetleges időpont- vagy helyszínváltozás esetén nem biztos, hogy – mi is – értesülünk a fejleményekről. Ezúton is arra biztatjuk, illetve kérjük Kedves Látogatóinkat, ha megtudnak egy eseményt vagy eredményt, bátran jelezzék felénk akár itt a honlapon, a chat-en vagy hozzászólás formájában, netán a hormattila@gmail.com e-mail címen, illetve a Facebookon, amit természetesen előre is köszönünk!
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
9.00: Vasas II.–Újpest B 1–2 (1–1)
10.00: Szigetszentmiklós–REAC 3–1 (2–1)
10.00: Ferencváros II.–Csepel 1–1 (0–1)
10.00: Dunaharaszti MTK–Erzsébeti SMTK (Taksony, műfű) 2–2 (0–1)
10.00: Iváncsa–Százhalombatta 0–3 (0–1)
10.30: Rimaszombat–Putnok
10.30: Sárvár–Kapuvár
11.00: Vasas–Vecsés 3–0 (1–0)
11.00: Zalaegerszegi TE–Soproni VSE 1–1
11.00: Soroksár–BKV Előre 1–2
11.00: Maglód–Monor (II. kerület, Kolosy tér) 0–3 (0–1)
11.00: Mezőkövesd–Bükkábrány 5–1
11.00: Balassagyarmat–Salgótarjáni BTC 2–1 (0–1)
11.00: Tiszaújváros–Hajdúszoboszló 4–2 (1–0)
11.00: Budafok–Rákosmenti TK
11.00: III. Kerületi TUE–Budakalász MSE 5–2
11.00: Répcelak–Celldömölk
11.00: Sándorfalva–Vasas U19
11.00: Balatonkeresztúr–Balatonlelle
12.00: Budapest Honvéd–Tiszafüred
12.00: Diósd–Üllő
13.00: Győri ETO–Zlate Moravce 3–0 (0–0)
13.00: Debreceni VSC–Bihor 1–1 (0–1)
13.00: Eger–Ferencváros 2–2 (0–1)
13.00: Siófok–Gyirmót 2–2 (2–1)
13.00: DVSC-DEAC II.–Szolnoki MÁV 1–2 (1–1)
13.00: Érdi VSE–Sárosd (Budafok, Promontor utca)
13.00: RAFC–Mátyásföldi LTC
13.00: Gárdony–Verőce (Budapest, Kalap utca, műfű)
14.00: FC Nitra–MTK (Nyitra) 2–1 (0–0)
14.00: Budapest Honvéd–AS Trencin 1–1 (0–0)
14.00: Rákosmente–Ceglédi Vasutas 1–3 (0–1)
14.00: Szekszárd–Dunaújváros Pálhalma ASE
14.00: Biatorbágy–Törökbálint (Kánai út, Sportmax) 3–3 (0–1)
14.00: Örkény–Hernád 1–1 (1–0)
14.00: Taksony–Soroksár II.
14.30: Budaörs–Dunakanyar-Vác 1–2 (1–0)
15.00: Győri ETO II.–Komarno 3–0 (2–0)
16.00: Aszód–Gödöllő (Mogyoród, műfű)
16.30: Hévíz–Pénzügyőr (Zalaegerszeg, műfű)
18.00: Nagymaros–Vácrátót (Gödöllő, műfű) 6–4 (1–1)
??.??: Andráshida–Körmend
??.??: Újlengyel–Újhartyán
??.??: Grund–Pécel 0–2
??.??: Gamma–Rúg-6 FS 2–6
??.??: Alsónémedi–Dömsöd 4–1
FEBRUÁR 19., VASÁRNAP
13.00: Újpest–Metis (női)
-----------------------------------------------------
Korábbi felkészülési mérkőzések
-----------------------------------------------------
JANUÁR 14., SZOMBAT
10.00: Szigetszentmiklós–Monor 4–1 (1–0)
10.30: Dunakanyar-Vác–Hatvan 3–1 (1–0)
13.00: Szolnoki MÁV–Orosháza 2–1 (1–0)
13.00: Tura–Szeged 2011 (Budafok, Promontor utca) 1–0 (0–0)
JANUÁR 17., KEDD
18.30: Törökbálint–Vecsés (Budaörs) 3–3 (1–1)
JANUÁR 18., SZERDA
14.00: Mezőkövesd–Eger 3–0 (1–0)
14.00: Vasas–Dunakanyar-Vác 2–1 (0–1)
14.30: Soproni VSE–Haladás II. (Ritzing, Ausztria) 1–2 (1–2)
15.30: Videoton II.–Videoton-PFLA U19
16.30: Békéscsaba–Békéscsaba U19 6–0 (1–0)
18.00: Győri ETO II.–Nagymegyer 2–1 (0–0)
JANUÁR 20., PÉNTEK
14.00: Kecskemét-vegyes–Ceglédi Vasutas – ELMARADT!
18.00: Újpest–Budafok (Telki) 5–0 (1–0)
JANUÁR 21., SZOMBAT
10.00: Paks–Bonyhád 8–0 (3–0)
10.00: Makó–Orosháza 1–4 (1–4)
10.00: Videoton-PFLA U18–Bicske 5–2
10.30: Békéscsaba–Kondoros 4–1 (1–0)
11.00: Debreceni VSC–Balmazújváros 3–1 (2–1)
11.00: Lombard Pápa–Soproni VSE 2–1 (2–1)
11.00: Szolnoki MÁV–Kecskemét 1–0 (0–0)
11.00: Vasas–Budakeszi – ELMARADT!
11.00: Budapest Honvéd–Kölesd 14–0 (5–0)
11.00: Mezőkövesd–Dunakanyar-Vác 6–3 (4–2)
11.00: Zalaegerszeg II.–Balatonlelle 6–0 (3–0)
11.00: Tápiószecső–Dány 7–0
12.00: Győri ETO–Ruzomberok 2–3 (2–3)
13.00: Budapest Honvéd–Tököl 6–0 (1–0)
13.00: Lombard Pápa–Balatonfüred 3–0
13.00: Szigetszentmiklós–Eger 1–0 (1–0)
13.00: Debreceni VSC II.–Szatmárnémeti 3–0 (2–0)
13.00: Csepel–Törökbálint (Kánai út) 2–3 (1–1)
13.00: Szolnoki MÁV II.–Túrkeve
14.00: Haladás–Haladás II. 3–1
14.00: Vasas II.–Pilisszentkereszt 9–0
14.00: Diósd–Martonvásár 6–1 (4–0)
JANUÁR 22., VASÁRNAP
10.00: Pénzügyőr–Csepel (Pasarét, Vasas-pálya, műfű) 2–0 (2–0)
13.00: Újpest–Tura (Telki) 8–0 (5–0)
JANUÁR 24., KEDD
17.15: Budafok–BKV Előre 2–4
19.00: Vasas II.–XII. Kerület-Hegyvidék
JANUÁR 25., SZERDA
13.00: Vasas–Kecskemét 3–1 (2–1)
13.00: Paks–Szigetszentmiklós 1–0 (0–0)
13.00: Ferencváros II.–Szeged 2011 0–2 (0–1)
14.00: Dunakanyar-Vác–Mezőkövesd 3–1 (1–1)
14.30: Soproni VSE–Gyirmót 2–5 (1–3)
17.00: Vasas–Hatvan 2–1 (0–0)
17.00: Újbuda–REAC 3–0 (1–0)
17.00: Győri ETO II.–Komarno 0–0
17.00: Eger–Putnok 3–1 (0–1)
17.00: Szolnoki MÁV–Jászapáti 4–1 (3–1)
17.30: Budapest Honvéd II.–Budaörs 0–0
18.00: Békéscsaba–Csabacsűd 3–2 (1–1)
18.00: Ercsi Kinizsi–Százhalombatta
19.00: Budatétény–Csepel
??.??: Tiszaújváros–Hajdúböszörmény 3–2
??.??: Törökbálint–Monor (Budaörs) 1–0-nál félbeszakadt
??.??: Videoton II.–Ceglédi Vasutas (Felcsút) 0–0
JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK
17.00: Vasas II.–Vecsés 1–2 (0–0)
JANUÁR 28., SZOMBAT
10.00: Paks–Kecskemét
10.00: Budapest Honvéd II.–Dunaharaszti MTK
10.00: Hajdúböszörmény–Hajdúszoboszló
10.30: Rábapaty–Sárvár
11.00: Vasas–Maglód 3–2 (2–1)
11.00: Budaörs–Szolnoki MÁV 1–1 (1–1)
11.00: Ferencváros II.–REAC
11.00: Monor–BKV Előre (Dabas, műfű)
11.00: Újpest B–Rákosmente
11.00: Soroksár–SZAC 1908
11.00: Siófok II.–Balatonlelle
11.00: Lombard-Pápa II.–Haladás II.
11.00: Péteri–Pilis
12.00: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK
12.00: Haladás U19–Körmend
13.00: Budapest Honvéd–Győri ETO
13.00: REAC–Törökbálint (Kánai út) 1–5
14.00: Újpest–Gyirmót 1–1 (0–0)
14.00: Csepel–Halásztelek (Szigetszentmiklós)
14.00: Hernád–Újlengyel (Dabas) 2–3
15.00: MTK–Ceglédi Vasutas (Budafok, Promontor utca)
??.??: Tápiószecső–Nagykőrösi Kinizsi (Jászberény)
??.??: Kölesd–Bonyhád
JANUÁR 29., VASÁRNAP
10.00: Pénzügyőr–ESMTK (Pasarét, Vasas-pálya, műfű)
14.00: Aszód–Iklad
17.00: XII. Kerület-Hegyvidék–Százhalombatta (Láng Vasas-pálya)
FEBRUÁR 11., SZOMBAT
10.00: Dunaharaszti MTK–Biatorbágy (Taksony, műfű) 3–0
10.00: Sárvár–Uraiújfalu
10.00: Unione–Pilisi LK (Bp., XI. kerület, Kánai út)
10.00: Tápiószecső U17–Tóalmás
10.30: Répcelak–Rábapaty
11.00: Mezőkövesd–Kazincbarcika
11.00: Budaörs–Ceglédi Vasutas 0–2 (0–1)
11.00: Ferencváros II.–Vecsés 3–1 (1–1)
11.00: Vasas II.–REAC
11.00: Üllő–Maglód (Bp., II. kerület, Kolozsvári utca) 3–5
11.00: Soroksár–Tököl
11.00: Kelen SC–RAFC
11.00: Tisza Volán–Kecskemét II.
11.00: Putnok–Bükkábrány – ELMARADT!
12.00: Alsónémedi–Törökbálint 2–4 (0–3)
13.00: Lombard Pápa–Dunaszerdahely 2–3 (1–1)
13.00: BKV Előre–Dunakanyar-Vác (Budafok, Promontor utca, műfű) 1–2
13.00: Veszprém–Balatonlelle 5–1
13.00: Rákosmente–Dorog (Oxigén-pálya) 1–1 (1–1)
13.00: SZEOL–Kecskemét U19
13.00: Algyő–Újszegedi TC
14.00: Halásztelek–Érd (Szigetszentmiklós) 0–2
14.00: Taksony–Felsőpakony
14.00: Körmend–Vasszécseny
14.00: Hernád–Esztergom (Péceli út, RTK-pálya)
15.00: Nagymaros–Dunakeszi Vasutas (Fáy utca, műfű)
16.00: Aszód–Bag 2–3
??.??: Gyömrő–Péceli Spartacus

