BUGYI: TRÉNER NÉLKÜL. Hollik András játékos-edző lemondása után még keresik az utódot

Még messze jár a boldogság: a Pest megyei I. osztály sereghajtójaként várja a bajnokság tavaszi folytatását a Bugyi SE, amelynek kispadján – Hollik András játékos-edző lemondása után – egyelőre nem ül senki, de már tárgyalnak a leendő utóddal.
Mindössze hét pontot szerzett az ősszel a Hollik András által trenírozott Bugyi SE, ami roppantmód kevés, és ez még akkor is igaz, ha újoncként gyűjtöttek ennyit Bobák Norberték. Az egy győzelem – a 13. fordulóban Hévízgyörkön nyert 4–3-ra a társulat – és a négy döntetlen (a Felsőpakony és az Örkény ellen hazai pályán 1–1-re, míg szintén otthon a Tárnokkal szemben, valamint Sülysápon 2–2-re végzett a Bugyi) éppen a közvetlen riválisok ellen született, azaz a tabella első tíz helyezettje ellen nemhogy pontot, de gólt is alig szerzett a gárda. Az érdekesség kedvéért utánanéztünk: az éllovas Nagykőrösi Kinizsitől kezdve a tízedik Budakalászig bezárólag Frank Tamásék nyolcszor találtak a riválisok hálójába, amiért „cserébe” negyvennyolcszor (!) rezdült meg a Bugyi hálója. Aligha véletlen, hogy a korábban Csepelen is futballozó és trénerkedő játékos-edző, Hollik András lemondott posztjáról.
Megbízható forrásunk arról is tájékoztatta a Foci a köbönt, hogy egyéb változások is vannak a klub háza táján. Honlapunk a legilletékesebbhez, a klub elnökéhez, Bai Miklósnéhoz fordult, aki készségesen reagált felvetéseinkre. „Valóban vannak változások a felnőtt csapatnál, valóban lemondott Hollik András az edzői pozíciójáról – vágott bele az egyesület első embere. – Jelenleg folyamatban van a csapat építése, illetve frissítése, mondhatni, erősítése, mert cél a megyei első osztályban történő bennmaradás. A változások ezzel magyarázhatók. Úgy néz ki, lesz új edző is, most zajlanak a tárgyalások, így bővebben akkor szeretnék erről nyilatkozni, ha már konkrétumokkal tudok szolgálni. Ami a vezetőséget érinti: változás csak annyiban történt, hogy egy elnökségi tag elfoglaltsága miatt lemondott, de magában a vezetőségben nincs változás, továbbra is én vagyok az elnök és a többi munkatársam is a helyén van.”
Annyi bizonyosan megállapítható, hogy nem lesz könnyű dolga a tavasszal a Bugyi SE-nek, de nálunk jobban ezt már csak a klubvezetők, a játékosok és a szurkolók tudhatják…
A Bugyi szerzett pontjai fordulóról fordulóra, 2011. ősz: 1–0–0–1–0–0–0–0–1–0–0–1–3–0–0

