NB II, NYUGATI CSOPORT, 16. FORDULÓ: SZIGETSZENTMIKLÓS–BP. HONVÉD II. ELŐTT. Válogatott edzők különcsatája * Ivancsics Gellért, Simkó Krisztián és Tóth Mihály presztízsmeccse
Válogatott pályaedzők meccse: Aczél Zoltán a jelenlegi, Erwin Koeman által irányított gárda trénere, míg Szalai László korábban, még Lothar Matthäus szerepvállalása idején volt a nemzeti tizenegy mestere. Ők ketten szombat délután, fél háromkor összecsapnak, elvégre az NB II, Nyugati csoport tavaszi nyitófordulójának egyik legpikánsabb meccsének ígérkezik a Szigetszentmiklós–Budapest Honvéd II. találkozó. Persze korántsem csupán emiatt maradhat emlékezetes az összecsapás, elvégre hazai oldalon Pintér Zoltán töltött el hosszabb időt a vetélytárs első egyleténél, ám a védekező középpályás piros lapja miatt ezúttal nem juthat szerephez. Nem úgy Simkó Krisztián, aki fél éve még az SZTK csapatkapitánya, illetve legrégebb a klubnál lévő labdarúgója volt az első keretben, ám a télen elfogadta korábbi edzője, Szalai László invitálását és a fővárosba költözött. Amennyiben kezdőként kap lehetőséget, minden bizonnyal furcsa kilencven perc vár rá, hiszen voltaképpen hazatér a korábban többek között az Újpest és a Vasas ifjúsági csapatait is megjárt, majd Bodajkon futballozó középső védő. Igaz, Ivancsics Gellért és Tóth Mihály szintén szép időszakot töltött el a Bozsik Stadionban, ám ma már mindketten a vetélytársat erősítik. Hogy valóban erősítik-e, szombat délutánra kiderül.

