„Tisztelt Főügyész úr! Én most vallomást fogok tenni. Ne nézzen így rám és ne értetlenkedjen, kérem! Állampolgári kötelességemnek tartom, hogy valljak. Magamra és másokra is. Higgye el, könnyebb lesz így, mi több, talán megúszom kevesebbel. Volt egy meccs, valamikor két évvel ezelőtt. Én, a Gyuszi meg a Ricsike voltunk benne. A Norbi akkor már nálunk játszott, de ilyesmiről nem esett szó közöttünk.

Tudja, mi sem akartunk ám belemenni semmilyen svindlibe, előtte is csak csokit loptunk a sarki kisközértből. Igaz, kartonosával vittük a Sportszeletet, és az is tény, nem voltunk túl halkak. Ki gondolta volna, hogy a Józsi, az a gyökér nem látja, hogy nincs nyitva az ajtó és az ablaküveget betörve lép be a boltba? Jó, tudom, hajnal háromkor nem ildomos hívatlanul érkezni, de nem figyeltük, hogy az üzlet este hatkor már bezárt. Fel is pofoztam rögtön, mire visszakérdezett, hogy ezt miért kapta? Felvilágosítottam, hogy az üzletben nincs barátság. Ne röhögjön, becsszó így volt. Ja, azt meg ne is kérdezze, mikor történt, mert nem most volt, hanem régen. Talán tizenöt évesek lehettünk. Akkor még más világ volt, és megéheztünk, na! Most miért néz rám ilyen ferde szemmel? Tán Japánból vagy Kínából jött? Na, hol is tartottam? Ja, persze, szóval akkor még nem volt Tippmix, sem alfahim. Várjon csak, nem, nem ez a neve, ezt mindig keverem, betavin. Mindegy, valami hasonló, internetes játék nekünk, de maguk ezt úgyis jobban tudják, ilyesmire nem figyelünk. Csak a pénz a lényeg, főleg, ha nincs. El tudja képzelni, hány és hány alkalommal basztak át bennünket a vezetők? Huh, bocsánat, csak kijött a számon, az öltözőben nem válogatunk ám a szavak között, mint ahogy a pályán sem az eszközökben. Látta például a Gabit? Ükapámat is túlszárnyalta, pedig ő a réten dolgozott nap, mint nap, mégis, mekkorát kaszált, mi?! Bennem is csak most tudatosult, megnézve a világhálón azt az összefoglalót. Igaz, utána én is kaszáltam. Persze, ha igaz, amit a Gabi állít. Mit tudom én már? Ennyi meccs után…? Kellett a cash, higgye csak el. Hogy a Zoli benne volt-e? Ne kérdezzen ilyet, hisz akkor én már nem voltam a csapatnál, hivatalosan! De ne csinálja már, maga kockáztatná az állását, egyáltalán az eddig felépített karrierjét pár ezer euróért? Ugye, hogy nem? Jut eszembe: mennyi az idő? Már fél három? Egy órája itt dumálok magával? Hogy ezt jegyzőkönyvbe veszik? Ne szórakozzon velem, nyomozókám, engem várnak a volt csapatomnál. Tudja, hogy van, kell a lé, még mindig. Ebből nem tud kiszállni az ember, és ott tartoznak nekem, egyedül csináltam meg az utolsó fordulóban a balhét. De tudja mit, megegyezhetünk, góré: ha nem adják oda, ami az enyém, hát kapják be, én köpök rájuk…”
(A fenti történet természetesen csak a képzelet szüleménye, mint ahogy a névazonosságok csupán a véletlen számlájára írandók.)