X-AKTÁK: 1. RÉSZ. Aczél Zoltán: „Nem hittem volna, hogy ennyien szorítanak értem”

Csalt vagy „csak” csalódott? Bűnös vagy ártatlan? Csupán meghurcolták, belekeverték Aczél Zoltánt, a Siófok volt, a Haladás jelenlegi trénerét vagy ő is a piszkos játszma részese? Meglehet, szerda estére sok mindent tisztábban lát majd a (futballt szerető) közvélemény.

„Benne van a pakliban, hogy decemberben már nincs munkám. Működött minden Újpesten, és én feladtam. Csakis a siker vagy a sikertelenség adhatja meg felvetésére a választ. Péntek este, szombat reggel dőlt el igazán a sorsom, és ezt a mai napig nem bánom. Nem passzióból vállaltam az edzősködést. Egy biztos, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy sikerüljön kivívnunk a bennmaradást.”

Az interjúból vett részlet 2006 szeptemberéből való. Akkor már sokadjára beszéltem Aczél Zoltánnal. Alig több mint öt esztendeje mérföldkőhöz érkezett a korábbi kétszeres válogatott védő, hiszen teljesült az álma: élvonalbeli edző lett. A REAC kispadjára ülhetett le, Urbán Flóriánt váltva. Furcsa játékot produkált az élet, hiszen volt újpesti labdarúgó (és edző) váltott korábbi lila-fehér kedvencet. Aczél Zoltán sohasem tagadta meg a múltját, jelesül azt, hogy mennyit jelentett számára a Tura VSK, amellyel megannyi sikert ért el, mi több, az ott megszerzett tréneri rutin még rengeteget kamatozhat.

„Úgy érzem, ezek az esztendők is pontosan arra voltak jók, hogy nem először irányítok felnőtt csapatot. Hasonló az öltözői légkör és hangulat mindkét helyen, csak az egyiket NB III-nak, a másikat NB I-nek hívják. Hét év tapasztalat sokat számíthat, habár élvonalbeli edzői múltam nem volt. Hiszek magamban. Hiszem, hogy amit eddig elsajátíthattam, tudom majd hasznosítani a mindennapok során.”

Akik korábban dolgoztak vele, bátorították, örültek a sikerének, hiszen mint akkoriban fogalmazott „Véber Gyuri barátom sms-t küldött, kollégámnak, egykori játékostársamnak köszönöm, nagyon jól esett, hogy gondolt rám. De rendkívül sok sms-t és telefonhívást kaptam. Őszintén mondom: nem hittem volna, hogy ennyien szorítanak értem, hogy ennyi embernek fontos vagyok. Hívtak, üzentek volt ifjúsági játékosaim szülei, a Tura elnöke, Horák Mária, valamint a futballisták közül is sokan, például Nagy Gábor, Sukaj Zsolt vagy Szilágyi Szilárd. Sok minden, de ez is kell, hogy adjon pluszmotivációt számomra. (…) Jelen pillanatban a vezetőség tagjai mindenképp a bizalmukról biztosítottak, huszonhét hónapom biztos nincs. Mindig az eredmény mutatja, mennyi időm van. Ha kiesik a csapat az NB II-be, nem biztos. Olyan volt az antrém, hogy a vezetőség megbizonyosodhatott róla, igenis képesek lehetünk együtt a célunkat elérni. Persze nem felejtem: a bizalom a sikertelenséggel sokszor elveszik.”

A bizalom. Fontos, a mai rohanó, bizonytalan, olykor pokolba kívánt világban talán a legfontosabb szó. Akik régebb óta ismerik, el sem tudják képzelni, hogy az öt év alatt szép edzői karriert befutó szakember – ne feledjük, a REAC után szintén élvonalbeli kluboknál, így Siófokon és Diósgyőrben, no meg az NB II-es Szigetszentmiklósnál is dolgozott a magyar válogatott másodedzőjeként a korábbi szövetségi kapitány, Erwin Koeman munkáját is segítő tréner – részese lehet a fogadási csalás(sorozat)nak.

Horák Mária, az NB III, Mátra-csoportjában szereplő és az ősszel Lilik Pál vezetésével ragyogóan teljesítő, jelenleg a második helyen állomásozó TURAWELL-Tura VSK elnöke például meg van győződve arról, hogy Aczél Zoltán – akivel több, mint három éven keresztül dolgozott együtt – ártatlan. Ami valóban érthetetlen volna: miért kockáztatna valaki bármit is, aki nem mellékesen a feltörekvő fiatal edzőgeneráció egyik legreményteljesebb alakja? Elvégre Tünde asszony hosszú évek óta társa a korábbi válogatott védőnek, akinek három nagyszerű gyermeke van. Csakhogy a zuhanyhíradó szerint a tréner nem veti meg a játéktermek látogatását, mi több, így volt ez már akkor is, amikor Dabason befejezte aktív futballista-pályafutását. A Pest megyeieknél játékos-edzőként funkcionált, korábbi játékostársa azonban azt sem felejtette el megemlíteni, hogy bár neves fővárosi klubban nevelkedett, egy trénere sem tudott a mérkőzések előtt úgy frissíteni, ahogyan Aczél Zoltán.

2011. december tizennegyedike fontos nap lesz Aczél Zoltán életében. A 44 éves edzőt meggyanúsították, a vád kötelességszegés és megvesztegetés. A hírek arról szólnak, két mérkőzésen a fogadási maffia kénye-kedvének megfelelően állította össze 2009-ben az akkor még élvonalbeli Siófok csapatát. Aczél Zoltán előzetes letartóztatásban volt, ám ügyvédei fellebbezése után az elmúlt hétvégét már szerettei körében tölthette, ám ugyanúgy gyanúsítottként. A Haladás edzője ezen a borús szerdai napon korábbi két labdarúgója, H. Gábor és S. László szemébe nézhet, hiszen szembesítésen kell részt vennie. H. Gábor Rákospalotán, Siófokon és Diósgyőrben is játékosa volt Aczélnak. Véletlenek csupán akkor vannak, ha hisz bennük az ember.

Ami ellenben tény: a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága meg nem erősített információ szerint kedden felfüggesztette Aczél Zoltán és K. Zsolt menedzser sportszakmai tevékenységét, azaz a két gyanúsított addig nem dolgozhat a labdarúgásban, amíg a bíróság jogerős határozatot nem hoz ügyükben. Fellebbezni lehet a döntés ellen, amit vélhetőleg meg is tesznek a szakvezető ügyvédei. Már csak azért is, mert Szombathelyen, a Haladás háza táján ezen a borús szerdán fontos döntésre készülnek a klubvezetők. Dönteniük kell az edzőkérdésben, hiszen karácsonyi ajándékok utáni caplatás ide, bejgli majszolás oda, néhány hét múlva a vasiak is megkezdik a felkészülést. Csakhogy messze még a tavasz, távolinak tűnik a napsütés…

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A KÖZPONTI NYOMOZÓ FŐÜGYÉSZSÉG SAJTÓKÖZLEMÉNYE (2011. 12. 01.)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
„Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009 decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt büntetőügyet – a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011 áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel – 2011 májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja. Ezen nyomozás keretében a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a tegnapi napon Székesfehérváron – a Videoton–Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően – őrizetbe vették, majd a mai napon gyanúsítottként hallgatták ki A. Zoltánt, mint a Siófok korábbi edzőjét. A. Zoltánnal szemben 2 rendbeli gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel. A megalapozott gyanú lényege szerint A. Zoltán a 2009. április 21. napján lejátszott Honvéd–Siófok (2–2) Magyar Kupa-elődöntő mérkőzés előtt, mint a Siófok labdarúgócsapatának edzője elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor azon ajánlatát, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A. Zoltán ekkor azt is megígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül az A. Zoltán és a játékosok hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor. A. Zoltán a 2009. május 23. napján lejátszott ZTE-Siófok (5–3) bajnoki mérkőzés előtt, mint a Siófok edzője elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének olyan befolyásolásában, hogy legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A. Zoltán tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze. Mivel a mérkőzésen az elvárt eredmény született, a meccs után S. Lászlótól és H. Gábortól átvette az ígért 4000 eurót. A. Zoltán az őrizetbe vétele és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.”

Tags: