Az ellenfél kispadján ülők alaposan meghökkentek, talán nem hallhatták, láthatták az előzményeket, mert azok a pálya belterjében születtek, ahol is heves szópárbaj alakult ki a – talán már fejben elfáradt – játékos- és csapattársai között. Aztán egyszer csak ott állt az ifjú legény a felezővonal környékén, majd így szólt a korábbi sokszoros válogatott játékosnak, jelenlegi edzőjének: „Tanítsál meg bennünket futballozni!”

Nem mozdult. Kicsit arrébb ment, majd vissza. Nem a név a lényeg, maga a jelenség. Baj van az ominózus klubnál, nem is kicsi, mert bár az eset után a tréner szinte rögtön „lekapta” a fiút, már ha az annak vehető, hogy a futballista kirohant volna tán még a világból is – miután összeszólalkozott csapattársaival és megsértődött –, de legfőképp a pályáról le. Meg is tette úgy, hogy sem az őt váltó cserével, sem az edzőjével nem fogott kezet... Az illető azóta talán eltöprengett azon, mit is lehetne kezdeni a csapattal, merthogy akárcsak a középpályás, a társulat sem igen mozdul el a holtpontról. A képességek behatároltak, a lehetőségek már egy ideje szintén, így aztán marad minden a régiben. Hogy meddig, azt csak a jó ég tudja, mindenesetre a fegyelmezetlenség nem meglepő, hiszen a fedezet egyik csapattársának volt már ügye, nem is egy, mégis az egyesület alkalmazásában maradhatott. Gyanítjuk, az említett labdarúgó is, mi több, talán a hétvégén is kezdőként kap lehetőséget, de addig még van idő. Legfőképp arra, hogy valaki megtanítsa végre – viselkedni…
...és hogy tudjon élni azzal az eséllyel, hogy hosszú idő után nem csereként számított rá a tréner. Meglehet, ez az esély most egy időre elszállt... Mondjuk ki őszintén: jogosan. Ez lenne a realitás...