BUDAKALÁSZ: ERŐSÖDŐ HONVÉD-VONAL. Keszthelyi Róbert és Vasas Attila is Borgulya István alakulatában futballozhatja végig a tavaszt

A 20 esztendős Keszthelyi Róbert az őszt a Fáy utcában töltötte, ám a tehetségesnek tartott támadó mindössze hatszor szerepelt a Vasas NB III-as alakulatában, mindannyiszor csereként, gólt pedig nem szerzett. Mindez persze nem jelent semmit, elvégre Keszthelyi a kiemelt U19-es bajnokság 2007/2008-as évadában tizenhat találatot szerzett.
Kétségkívül jó fogásnak számít Vasas Attila megszerzése. A 21 éves hátvéd gyakorlatilag a védelem bármely posztján remek teljesítményre képes, a labdarúgó nevével ellentétben az ősszel a kispestiek második alakulatát, az NB II, Nyugati csoportjában a bennmaradásért küzdő Honvéd II.-t erősítette. Mondhatni, minden változatlan, elvégre Budakalászon is az osztályváltás elkerülése a cél – mégpedig a két fiatalember segítségével.
Kapcsolódó cikkünk:
BUDAKALÁSZ: ÚJ EDZŐ KÉNYES HELYZETBEN. A távozó Váczi Zoltán utódja Borgulya István lett, aki játékosként maradt Veresegyházon * Január 12-én, kedden kezdődik a felkészülés

