FERENCVÁROS: KAPUSSORS. Minden meccs előtt tojásrántottát reggelizik az egy évet tévedő Gyenes Dávid, aki már most debütálhat az NB I-ben

Sokan felkapták a fejüket, amikor kiderült, Détári Lajos lett a Ferencváros szakmai igazgatója. Akkor pedig még inkább meglepődtek a ferencvárosi érzelműek, amikor az is világossá vált, a korábbi világválogatott labdarúgó viszi magával az Üllői útra a Vecsés tehetséges cerberusát, Gyenes Dávidot.

Vasárnap este 18 órakor pikáns derbinek ígérkezik a Zalaegerszeg Üllői úti vendégjátéka. Egyrészt Prukner László hiába távozott a Ferencváros éléről, miután elfogadta a ZTE ajánlatát, Csank János után immár a korábbi kaposvári sikeredzőé a feladat, hogy felrázza a kék-fehéreket. Másrészt pedig egy ifjú tehetségnek eljöhet az ideje, hiszen meglehet, Gyenes Dávidot rögvest bedobja a mélyvízbe Détári Lajos, avagy a kapus debütálhat az élvonalban.

Ezen sorok írója április közepén interjút készített Gyenes Dáviddal, ami a Sportszelet című lapban nyomtatásban megjelent. A beszélgetés írásos változatát a Foci a köbön ezúttal újraközli.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gyenes Dávid, a Vecsés minap 25 éves kapusa az NB I-ről álmodozik
A vereséggel elrontott születésnap
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szakemberek szép jövővel kecsegtetik. Nem túlzás, Gyenes Dávid valóban sokra viheti. A Vecsés kapusa hétről hétre bizonyítja, hogy érdemes vele számolni.

Nem így képzelte az egészet, csakhogy a lelkes, kiesés elől menekülő debreceniek úgy érezték, nekik is meg kell ajándékozniuk. Az NB II, Keleti csoportjában szereplő Vecsési FC egyik legjobb labdarúgója ,,két labdát” kapott a kálvinista Rómában, és bár a lefújás után szíves-örömest elfogadta volna, hiszen lett volna hely otthon, csakhogy a Debrecen II. játékosai az elmúlt hétvégi bajnokin ,,örvendeztették meg” a ,,Gyeni” becenévre hallgató kapust.
– Feltételezem, nem ilyen születésnapi ajándékról ábrándozott, mint amit ön és a Vecsés Debrecenben kapott. Vagy tévedek?
– Valóban arra számítottam, hogy minimum egy pontot el tudunk hozni a Hajdúságból – felelte Gyenes Dávid. – Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, pedig egész héten nagyon készültünk.
– Min múlott a ,,kis Loki” elleni meccs, hiszen csak a hajrában kapott találattal maradt alul a Vecsés?
– Sajnos rosszkor kaptuk az első gólt is, majd miután kiegyenlítettünk, szerettünk volna nyerni, de sajnos benne volt az is, hogy ki is kaphatunk, hiszen kinyíltunk.
– Immár egy hónapja nem nyert a csapat. Érez a társakon némi görcsösséget, vagy az eredménytelenség egyáltalán nem látszik meg a játékon?
– Szerencsére úgy alakult eddig a többi mérkőzés, hogy még mindig a nyolcadik helyen állunk. Azt gondolom, hogy egy kicsi győzelem elmozdíthatná a csapatot erről a mélypontról.
– Jól sejtem, hogy kapusként az Újpest B elleni öt–egyes ,,zakó” volt a tavasz legfájóbb pontja?
– Mindenképpen, hiszen hazai pályán semmilyen körülmények között nem lehet ilyen súlyos vereséget szenvedni.
– Az ördögöt nem a falra festve jegyzem meg, ha már a hétvégén Debrecenben jártak: a ,,keleti túra” folytatódik, hiszen a Diósgyőri VTK-tól hazai pályán kikapó, feljutásra esélyes Nyíregyháza Spartacust fogadja a Vecsés. Ugye, el tudna képzelni ennél könnyebb riválist is?
– Igaz, jöhetne lazább meccs is, viszont ősszel mind a DVTK, mind pedig a Nyíregyháza ellen egész jól játszottunk, ráadásul ellenfelünk otthonában még pontot is szereztünk, úgyhogy nagyon szeretnénk meglepetést okozni.
– Presztízsderbi lesz? Csupán azért kérdezem, mert mesterük, a korábbi világválogatott Détári Lajos dolgozott a hétvégi vetélytársnál.
– Ugyanúgy fogunk készülni, mint a többi meccsre, persze nagyon szeretnénk megmutatni, mit is tudunk, hiszen mostanában tényleg nem nagyon megy a csapatnak.
– Ha már itt tartunk: ön szerint melyik együttes ér be elsőként a célba?
– Szerintem a Diósgyőr lesz a bajnok, mert egységesebb és nagyon komoly szurkolótábor van mögötte. Azt például elképzelhetetlennek tartom, hogy otthon pontot veszítsen.
– És a saját csapata? Úgy értem, a Vecsésnek a nyolcadik pozíció a reális helyezése, vagy állhatnának jóval előkelőbb helyen is a tabellán?
– Úgy gondolom, a játéktudás alapján az ötödik–hetedik hely a reális számunkra, és ezt nagyon szeretnénk elérni.
– Miképp látja a kapuból: a bajnokság színvonala megfelelő vagy lehetne jobb is?
– Erősnek tartom.
– Mi tagadás, van néhány jó képességű együttes, a csatárokról nem is szólva. Van amúgy olyan támadó a mezőnyben, akitől, ha nem is tart, de nem szívesen véd ellene?
– Igazából nem tartok senkitől, de Bajzát Péter minden szempontból kiemelkedik a másodosztályból. Neki az NB I-ben lenne a helye, valamelyik élcsapatban.
– És Gyenes Dávidnak? Aligha a második vonalból kíván nyugdíjba vonulni.
– Gyenes Dávid nagyon szeretné, ha jövőre odakerülne a tűz közelébe, vagyis valamelyik NB I-es társulathoz igazolna. És ott is megmutatná, hogy mit tud.
– Ha már tudás: a csapat életére mennyire volt kihatással az őszi hercehurca, amely Détári Lajos és Kántor Attila akkori edző között húzódott, jókora botrányt kavarva a különböző internetes fórumokon és bulvárlapokban?
– Próbáltunk nem foglalkozni vele, és úgy érzem, jól is fejeztük be a szezont. Azt tudni kell, hogy a csapat maximálisan elfogadja, amit Détári mester mond és be is próbáljuk tartani.
– Amennyiben arra kérném, elevenítse fel a most zajló szezon legszebb momentumát, mi volna az?
– A legszebb emlékkép az egész évadra vonatkozik, hogy Vecsésen most tényleg egy olyan csapat jött össze, amely nagyon összetartó társaság, és valóban jó itt játszani. Ha meccset kéne kiemelnem, személy szerint az őszi Debreceni VSC II. elleni találkozót említeném, amelyen nagyon jól ment a védés.
– Ha választania kellene, mire voksolna? Ferencváros vagy Kispest? Tudja, miért kérdezem: elvégre mindkét helyen futballozott.
– Nagyon nehéz lenne dönteni, hiszen kiskoromban mindig a Fradinak drukkoltam és nagy öröm volt ott játszani, de... A Honvédban igaz barátokra találtam, és hét év nem tud elmúlni nyomtalanul, így azt mondhatom, hogy – bár ez nem szokványos ugyan, de – mindkét klubnak szorítok.
– Az interjú felvételekor még csupán néhány órája vallhatja magát huszonöt esztendősnek, mégis megkérdezem: milyen érzés? Egyáltalán számot vetett önmagával, hogy amit eddig eltervezett, azt megvalósította, vagy egyáltalán nem törődik a számokkal?
– Nem foglalkozom vele, mert ha minden jól megy, még tizenhárom-tizennégy jó évem lehet a futballban, hiszen a kapusoknál a huszonöt esztendő gyermekkornak számít. Mindezt jól mutatja, hogyha megnézzük, az NB I-ben és az NB II-ben is alig van fiatal cerberus a B-csapatokon kívül. Persze a kivétel erősíti a szabályt...

NEM FLÚGOS A KAPUS. A ritka kivételek egyike Gyenes Dávid, hiszen a Vecsés hálóőrének nincs semmiféle különleges rituáléja, nem veszi fel egész szezonban ugyanazt a kesztyűt és nem kocogtatja meg háromszor a bal- és a jobb kapufát, amint pályára lép. „Érdekes, de tényleg semmi komoly babonám nincs – említette Gyenes Dávid. – Talán csak annyi, hogy minden meccs előtt ugyanazt reggelizem, méghozzá tojásrántottát.”
Nos, ez valóban nem igazán komoly, ám ha a példakép kérdése kerül szóba, az már nagyon is annak tűnik.
„A spanyol Iker Casillas a nagy kedvencem, aki megmutatja, hogy száznyolcvanöt centisen is lehet valaki jó kapus.”

Tags: