NB I, 19. FORDULÓ: FERENCVÁROS–VIDEOTON 0–5. Keserű ébredés az Üllői úton: a Fradi kulcsjátékosai mondtak csődöt

Fájó vereségbe szaladt bele a Ferencváros szombaton, hiszen a listavezető Videoton az Albert Stadionban tudott győzni 5–0-ra. Ebben a szezonban ez már a második kiütéses veresége a budapesti zöld-fehéreknek, hiszen ősszel az ősi rivális Újpest mért hatalmas zakót a csapatra.
Rengeteg ferencvárosi szimpatizáns várta a szombat estét, hiszen a Videoton elleni mérkőzést megelőzően tavasszal minden találkozóját megnyerte a Fradi. Ennek fényében okkal bizakodhattak a szurkolók, hogy kedvenceik akár az éllovast is meglephetik. Csakhogy a Mezey György által irányított fehérvári alakulat talán legjobb idei teljesítményével saját közönsége előtt alázta meg a zöldeket, s gyakorlatilag eldöntötte a Monicomp Liga ez évi küzdelmeit. – Váratlanul nagyarányú sikert arattunk riválisunk otthonában, mely főként szervezett játékunknak volt köszönhető – mondta Mezey a találkozó utáni sajtótájékoztatón, majd arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a Ferencváros vesztét, így folytatta – Érzésem szerint nem bírta el a hazai csapat azt a terhet, amit az utóbbi időben ráraktak. Másról sem lehetett hallani, minthogy a mostani mérkőzés lesz az aranycsata, s reális esélye lehet a klubnak az aranyéremre.
Prukner László, a hazaiak szakmai igazgatója ebben a bajnokságban már második kiütéses veresége után volt kénytelen magyarázatot adni a kínos kudarcra, hiszen ősszel Újpesten egy hatost kapott csapata. – Az újpesti meccsel ellentétben ezúttal nem tudom felmenteni a játékosokat, néhány meghatározó labdarúgó ugyanis mélyen tudása alatt teljesített. Sajnos fel kell, hogy ébredjünk, fél év alatt sehol sem lehet bajnokcsapatot építeni. Debrecenben is idő kellett hozzá, s a Fehérvár is már jó pár éve csiszolódik. Ettől függetlenül az eddigi teljesítményünkre nem lehet panasz, hiszen továbbra is harcban vagyunk a dobogós helyekért, amire szezon előtt nem sokan számítottak.
Ami még említést érdemel, az a szurkolók hozzáállása a csapathoz, hiszen 0–5-ös állásnál is buzdították kedvenceiket, s ebből a szimpátiából erőt lehet meríteni. Erőre pedig nagy szüksége lesz a IX. kerületi egyesületnek, hiszen a következő fordulóban Győrbe látogatnak, majd a válogatott szünet után következik a már említett Újpest elleni derbi visszavágója.
Emlékeztető
NB I, 19. forduló
FERENCVÁROS–VIDEOTON 0–5 (0–2)
Gólszerző: ANDRÉ ALVES (0–1) a 26., DUSAN VASZILJEVICS (0–2) a 33., LENCSE LÁSZLÓ (0–3) az 53., MARKO ANDJIC (0–4) a 67., POLONKAI ATTILA (0–5) a 79. percben

