NB I, 17. FORDULÓ: VASAS–VIDEOTON 0–0. Emberhátrányban is pontot mentett az angyalföldi legénység a csalódást keltő produkcióval kirukkoló fehérváriak ellen
A tavaszi nyitóforduló vasárnapi záró mérkőzésén – írjuk ezt úgy, hogy a Szolnok–Pápa és a Debrecen–Paks derbinek még nincs hivatalos időpontja – a Vasas és a Videoton gólnélküli döntetlent játszott egymással.
Nem volt ez jó meccs. Küzdelmet igen, futballt viszont csak olykor-olykor láthatott a Fáy utcai publikum, amely nagy várakozással tekintett a tavaszi idénynyitó elé. Érthető mindez, hiszen a gazdasági háttér immár rendeződni látszik és a csapat, az idén százesztendős Vasas, ha most kezdődne az évad, talán még a dobogóra is esélyes volna.
Csakhogy február végét írjuk, és a múltat nemhogy elfeledni, kitörölni sem lehet. Komjáti András, a fővárosi piros-kékek rutinos mestere remek taktikát eszelt ki övéinek, hiszen visszahúzódtak az angyalföldiek, és gyors kontrákkal operáltak. Három új szerzemény is jól mozgott, Rezes Lászlót a bal-, míg Kulcsár Dávidot a jobboldalon foglalkoztatták sokat az első félidőben a hazaiak, és akkor még nem szóltunk a remek meglátásokkal parádés labdákat adó Lisztes Krisztiánról.
Mindezen felül sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, ami inkább a vendégekre nézve volt kritika. Mezey György csapata ugyanis senkit sem szerződtetett a télen, azaz az összeszokottság a fehérváriak mellett szólt, az más kérdés, hogy az első félidőben mindebből nem sok minden látszott.
A szünet után a házigazda vette kezébe az irányítást, gólig mégsem jutott a Vasas. És erre a későbbiekben nem is maradt sok esély, miután Goran Arnaut megkapta második sárga lapját. Innentől új meccs vette kezdetét. Komjáti András támadó helyett védőt (Lázok János–Dusan Mileusznics), míg Mezey György középpályás helyett ugyancsak fedezetet (Polonkai Attila–Dusan Vasziljevics) küldött pályára. Többet birtokolta a labdát a Videoton, de mindez igazi gólveszélyben nem mutatkozott meg. Inkább az volt a kérdés: meddig bírja ki kapott gól nélkül a Vasas? Nos, a hazaiak szó szerint állták a sarat, mi több, az egy ponttal ők lehetnek leginkább elégedettek. Úgy meg különösen, hogy igazán nem volt ez egy jó meccs…
VASAS–VIDEOTON 0–0
Fáy utca, Illovszky Rudolf Stadion, 3000 néző. Vezette: Fábián Mihály (Erős Gábor, Varga Zsolt)
VASAS: Németh Gábor (a Foci a köbön osztályzata: 0) – Balog Zsolt (6), Goran Arnaut (6–2=4), Gáspár József (5), Katona Máté (6) – Kulcsár Dávid (6), Lisztes Krisztián (6), Kovács Gábor (5), Rezes László (6) – Lázok János (5), Ferenczi István (5). Vezetőedző: Komjáti András.
Csere: Lázok helyett Dusan Mileusznics (5) a 62., Rezes helyett Lazar Arsic (0) a 81., Ferenczi helyett Szilágyi Péter (0) a 86. percben.
VIDEOTON: Mladen Bozovic (0) – Lázár Pál (5), Lipták Zoltán (6), Vaskó Tamás (5), Marko Andic (6) – Nagy Dániel (6), Sándor György (5), Elek Ákos (5), Polonkai Attila (5) – André Alves (5), Nemanja Nikolic (4). Vezetőedző: Mezey György.
Csere: Nagy helyett Gosztonyi András (5) az 58., Polonkai helyett Dusan Vasziljevics (5) a 64. percben.
Sárga lap: Goran Arnaut, Gáspár József, ill. Marko Andic, Lipták Zoltán, Sándor György.
Kiállítva: Goran Arnaut a 60. percben (a második sárga lap után).

